Anyukám mindig azt mondta, hogy mindent meglehet szeretni. Szerintem sokkal inkább csak megszokni lehet mindent. Szeretni? Nem, soha! Mi az a szeretni egyáltalán? Megszoktam őt itt mellettem, ezt a kopaszodó, alacsony, sárga fogú, virsliujjú fazont, pedig anno hányingerem volt tőle. Megláttam és el kellett fordulnom nyelni egy hatalmasat. De lenyeltem mindent. Azt, hogy nekem vele kell lennem, nem kérdeztek, eladtak, elcseréltek… Hogy történt? Nem tudom… Épp semmit sem hallottam az öklendezésemtől. Most meg itt csahol mellettem, neki csak annyit kellett elfogadni, hogy soha a büdös életben nem fogom szeretni. Én pedig elfogadok tőle mindent, amit ad, fiatal felesége vagyok bájmosollyal. Neki ez kell, nekem meg az, hogy ne jöjjön annyira közel…